Fürdőszoba felújítás
A felújítás során túlnyomórészt a fürdőszobára költenek négyzetméterre számítva a legtöbbet az ügyfelek, ahol minden mesterember szakértelmére szükség van. A gördülékeny munkavégzést a legjobban az alapos szervezéssel támogathatjuk, ebben a kivitelező hatékony tanácsokkal láthat el minket. A helyiség alapterülete igen kicsi a többi helyiségéhez képest, mégis itt adódik a legtöbb és legkomplikáltabb munka.
A fürdőszoba felújítás komoly és precíz kőművesmunkát igényel, a helyiség lemeztelenítését követően lehet javítani a falakat, majd vakolni, amelynek mértékét a bontás után lehet meghatározni. A fürdőszobánál a legfontosabb a falak és sarkok pontos derékszögzárása és párhuzamossága, ha a derékszög nem teljes pontossággal lett kialakítva, a kád vagy a helytakarékos zuhanyfülke/kabin telepítése nehéz lesz az illeszkedési gondok miatt.
Bontás
A felújítás a bontással kezdődik, ami előkészíti a terepet az új koncepció kialakítására. A komplett felújítás megköveteli a fürdőszoba teljesen lecsupaszítását, minden közművet (víz, villany, gáz) ki kell kötni a fűtési rendszerre is kiterjedően, a szanitert és a csempét is le kell szedi, a sittet el kell szállítani. Ez egy igen zajos tevékenység, panellakásoknál a lehető legzavaróbb, nem garantált a szomszédok nyugalma. A bosszantó helyzeteket lehetőleg kerüljük el és a házirendnek megfelelően tájékoztassuk a lakóközösséget a munkálatok időtartamáról, tartsuk be a felújításra vonatkozó társasházi szabályzatot.
Vízszerelés, fűtésszerelés
A fűtéscsövek cseréjével egy időben ki kell alakítani a felújítási terveknek megfelelően az új vízvezetékrendszert a végleges összképhez igazodóan, kell építeni az a víz és fűtés kiállásokat. A fürdőszoba fűtése legpraktikusabban a törölközőszárítóval biztosítható, főleg ha rendkívül kicsi az alapterület. A vízszerelés kiterjed a lefolyórendszer és a mosógép vízelvezetésének kiépítésére is.
Elektromos hálózata
A fürdőszobában célszerű teljesen új áramellátási rendszert kiépíteni, különálló vezetékekkel biztosítani áramforrást a világításnak, a mosógépnek és adott esetben a villanybojlernek. Az időszakos nedves helyiségeknél szigorú szabványnak kell, megfeleljen az újonnan kialakított villamos hálózat, melyet a Magyar Szabványügyi Testület szabályoz, ebben a témában 2019-ben a MSZ HD 60364-7-701:2007-es szabvány a követendő.
Nem túlzás a legkényesebb folyamatnak nevezni a burkolást, mivel csak megfelelően előkészített felületeken lehet esztétikailag is megfelelő munkát végezni. A lakástulajdonosok itt támasztják a arculati összhatással kapcsolatos legmagasabb elvárásokat, mivel meghatározza a helyiség teljes hangulatát.
Burkolás folyamata
A forgalomban lévő anyagok jó minőségűek és könnyű velük dolgozni, praktikus a felhasználásuk. A por állagú ragasztó vízzel való elegyítésével nyert habarccsal csak előkészített felületen szabad elkezdeni a burkolólapok ragasztását.
A felületnek teljesen síknak kell lennie, gödrös vagy hullámos felületet először portalanítsuk, kenjük át tapadó híddal, ezt követően mehet rá 1, szükség esetén 2 réteg önterülő padlopon. Száradás után a felület azonnal burkolható. A csemperagasztó kiválasztásánál vegyük figyelembe a burkolólap fizikai tulajdonságait és anyag összetételét, valamint a felhasználási területet.
Kültéri burkolás esetén a burkolatnak és a ragasztónak is fagyállónak kell lennie. A terméken található leírás szerint alkalmazzuk a ragasztóanyagot, ne térjünk el az instrukcióktól!
A lapkiosztást még a burkolás megkezdése előtt tervezzük meg, rajzoljuk ki.
Az aljzat és az oldalfalak burkolásánál egyenletes szélek kialakítására törekedjünk a tökéletes esztétikai összhatás érdekében. Határozzuk meg pontosan a bordűrök és díszcsíkok helyét.
Mindig az oldalfalak burkolásával kezdjünk olyan helyiségekben, ahol a padlózat is burkolva lesz, így elkerülhető a járólap szennyeződése, sérülése. A még ki nem fugázott, de már burkolt oldalfalak után lehet lerakni a járólapokat. Fugázás előtt az elkészült burkolást hagyni kell 1-3 napig száradni a környezeti viszonyoktól függően. Ha használtunk fugakereszteket az szabályos laptávolság kialakítására, azokat szedjük ki, majd tisztítsuk meg a lapokat és a fugaközöket. Ezeket a réseket egyenletesen és tömören töltsük ki a bekevert fugázó anyaggal, amelyet gumis glettvas
segítségével egyszerűen hordhatunk fel a leburkolt felületre és a felesleget könnyen lehúzhatjuk vele. Következik a teljes felület átmosása, használjunk céleszközt, például szivacsos glettvasat. Figyeljünk oda, hogy a fugázó anyagot ne mossuk ki a fugaközökből és maradjon egyenletes mindenhol a fugaszélesség. Végül töröljük szárazra a kifugázott burkolatokat!
Burkolólapok
Többféle típusú kerámialap van forgalomban. A mázas burkolólapokat a gyártás során a kiégetést megelőzően egy színes
mázréteggel vonják be, ezzel ellentétben a máz nélküli lapok teljesen homogén szerkezetűek, nincs rajtuk semmilyen plusz réteg. A biszkvitek lehetnek tömör szerkezetűek vagy porózusak, utóbbi anyagszerkezetében a pórusok különféle módon kapcsolódnak.
Ezeken kívül vannak szárazon sajtolt kerámialapok, melyek por állagú keverékből készülnek. A nedvesen sajtolt lapokat pépes, kis nedvességtartalmú, de még formálható masszából készítik.
Az esztétikum a fürdőszoba kialakításánál több szempontból is komoly szerepet játszhat. Sok időt töltünk a fürdőben, így a hangulatunkra is hatással van, ezek mellett a későbbi ingatlanértékesítést is nagyban sikerre viheti.